2013. március 30., szombat

Louis Vuitton táska torta

Nagylányom névnapjára készítettem ezt a Louis Vuitton táska tortát így végre teljesíthettem az egyik nagy vágyamat, hogy kipróbálhassam a táska torta kihívásokkal és buktatókkal teli akadálypályáját, mert ma úgy éreztem, hogy Fortuna nem volt kegyes hozzám. Kezdődött azzal, hogy a trüffelkrém nem dermedt meg rendesen, utána a  legkisebbik lánykám a szokásosnál jóval hamarabb felébredt reggel így a tortát félretettem hogy majd a délutáni alvásidejében folytatom, de közben a nagylányom barátnői telefonáltak hogy jóval korábban érkeznek így hol fél kézzel (mert a másikban a legkisebbikünk landolt)  hol pedig kapkodva készült ez a cukiság. A nap fénypontja az volt amikor a torta önállósult és hanyatt dobta magát. Akkor úgy döntöttem, hogy rögtön földhöz vágom  kiszaladok a világból, de megkegyelmeztem neki mert akkor mit kaptak volna a vendégek :D  A torta burkolata csokoflex volt ami nagyon finom csupacsoki hmmmmm Akármennyire is összedobott kapkodós torta lett azért valahol a szívem csücske :D



16 megjegyzés:

  1. Hát, ha ezt így félkézzel bírod prezentálni, akkor tényleg kalap le! :))) Csuda csini "szütyő" lett!

    VálaszTörlés
  2. Most képzeld, ha többet dolgozol rajta :) Szerintem baromi élethű lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tejszínhab, köszi aranyos vagy! :)

      Törlés
  3. Isten éltesse a nagylányt! Minden buktató ellenére kiálltad a próbát, szuper lett ez a táska! Biztosan a lányodéknak is tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. HajniZoli, köszönjük a köszöntést! A nagylány nagyon örült neki! :)

      Törlés
  4. Küzdelmes volt, mire elkészült, de egyszerűen gyönyörű, nem tudok betelni vele!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett a táska, szerintem Louis Vuitton is megdicsérné!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marisz, óóó de drága vagy! Köszönöm! :)

      Törlés
  6. Kedves Millye:) nagyon szeretnék egy ilyen táskatortát szülinapomra, nekem még sosem volt alkalmam igazi szülinapot ünnepelni és régi álmom egy ilyen torta..Meg tudnád írni privátban, hogy mennyibe kerülne? kb. 15 főre kellene, október elején van a szülinapom. ritamakai@hotmail.com az email címem. köszönöm szépen! Rita

    VálaszTörlés
  7. Kedves Millye! Nagyon tetszik ez az LV táska torta. Épp ilyesmivel szeretnénk meglepni a németországi ismerősünk kislányát 14. születésnapjára!
    Fel tudjuk venni valahogy a kapcsolatot, amennyiben felkeltette érdeklődésed a kérés? Válaszodat előre is köszönöm! Gyöngyi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gyöngyi! Kérlek írd meg az email címedet. Köszi

      Törlés
  8. Kedves Millye. Nagyon tetszik a tortád. Sajnos én csak akkor vagyok boldog ha én alkothatom meg saját anyagból. Segítenél picit? Karácsonykor csináltam egy bevonatos tortát. Brownie-t és brigaderoval vontam be. Mert nem szeretik lányaim a sima tortát. Se a bevonatokat. Egy LV táska pont jó a barnás színeivel. De hogyan fessem meg a mintákat? Emiatt izgulok. Elfogadhatóan rajzolok de nem olyan pontosan hogy 4-5 mintát fessek le vagy 20-szor. Teljesen szabadkézzel csináltad? Köszi minden segítséget. Patrícia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Patrícia! Készítettem egy szilikonsablont amit a masszába nyomtam amikor megvolt a körvonal akkor arany színű lüszterfestékkel átfestettem ecsettel. Már máshogy készíteném. Lehet kapni stencil sablont hozzá illetve kiszúrót is. Érdemes körülnézni az ebay-en mert ott kincseket találsz fillérekért (pl. kiszúrókat) és ezzel megkönnyíted a munkádat. Remélem tudtam segíteni :) Millye

      Törlés